Érdekességek

A festészet színezőanyag, festék ecsettel vagy más eszközzel valamilyen felületre, papírra, vászonra vagy falra való felvitelének művészete. A művészi festészet a közfelfogásban a legfontosabb művészeti formák egyike. Az emberiség körülbelül hatszor régebb óta ismeri a festészetet, mint az írást.

A festészet kezdete

A legrégebbi ismert festmények körülbelül 32 ezer évesek és Grotte Chauvet-ban, Franciaországban találhatók. A vésőszerszámmal valamint vörös és fekete festékkel készült képek lovakat, rinocéroszokat, oroszlánokat, bölényeket és mamutokat ábrázolnak. A barlangfestmények jelentették a festészet kezdetét.

Festészeti felületek

Papír
Vászon
Tábla (üveg, fa, egyéb)
Fal, vakolat

Festőanyag

Olajfesték
Akrilfesték
Akvarellfesték (Vízfesték)
Tinta
Pasztell
Tempera
Viasz
Spray
Struktúrpaszta

Festészeti technikák

Akvarell
Freskó
Gouache
Graffiti
Üvegfestés

Közismert festészeti kifejezésmódok

Alakábrázolás
Allegória
Anamorfózis
Botanikus
Csatakép
Csendélet
Idill
Illusztráció
Indusztriális
Portré
Tájkép
Zsáner

Tervezett de még meg nem valósított fejlesztés a festészetben a négy dimenziós festészet.

Népszerű festészeti stílusok

Realizmus (művészet)

A realizmus a 19. század közepén kialakult, a valóságnak átfogó, hű, és a jellemző vonásokat kiemelő ábrázolására törekvő művészeti, irodalmi irányzat. A név a latin real ('valós') szóból származik.

A romantika virágkorában született, a polgári, kapitalista társadalomból való kiábrándulás a forrása. Az 1850-1870 közötti két évtized a realizmus diadalának a korszaka. Mind az irodalomban, mind a festészetben remekművek érvelnek létjogosultsága és igaza mellett. A realizmus a pillanatnyi jelenségekkel, a felszín tünékenységével szemben a valóság lényeges elemeit hangsúlyozza. A lényegi összefüggések sűrített kidomborítása céljából elkerüli a véletlenszerű elemeket, és mondanivalóját tömöríti. A tájfestésben részletmentesen, összefogott ecsetkezeléssel, nagy egységekben adja vissza az eléje táruló valóságot, és gondja van a belső lényeg érzékeltetésére is.

A realista ábrázolás elfordult a romantika történelemszemléletétől. A heroikus témákat felváltotta a mindennapi élet objektív bemutatása. Egyszerű emberek, kőtörők, parasztok, kétkezi munkások jelennek meg, mint társadalmi osztályuk jellegzetes képviselői. Az ábrázolásmód a természethez hű kifejezésformákat honosította meg.

A realizmus stílusirányzatát nem szabad összekeverni a realista ábrázolási módszerrel. Ez utóbbi az arisztoteliánus esztétikák mimézisz-fogalmának (visszatükrözés) gyakorlati, művészi megvalósulása. Alapját a valóság pontos és részletező megfigyelése adja, célja a közösségi lét valóságának, pontosabban az egyén és a közösség kapcsolatának az ábrázolása. Bizonyos szempontból a romantika ellentéte, bár többet merített belőle annál, hogy egyértelműen és végérvényesen elutasítsa. A képzelet helyett a tárgyilagosság a legfontosabb; a részletező leírásokban is óvakodik a túlzásoktól. Az alakzatokat sem teszi dominánssá: fél az érzelmeket erősítő retorizáltságtól. A század vége felé kölcsönöz a párhuzamos irányzatoktól: a naturalizmustól, a szecessziótól és az impresszionizmustól – a keveredést erős intellektualizálással ellensúlyozza. A századforduló realizmusának képviselője pl. Jack London.

Impresszionizmus

Az impresszionizmus a 19. század utolsó harmadának művészeti stílusa. Nem volt olyan jellemző korstílus, mint a barokk vagy a reneszánsz, hiszen ezek a művészet minden ágára hatottak. Az impresszionizmus leginkább a festészet és az irodalom, kis mértékben a szobrászat stílusa.

Kialakulása

Az impresszionizmus története egy nem impresszionista festő működésével kezdődik. Édouard Manet volt az, aki munkásságával, újszerű látásmódjával utat mutatott fiatalabb festőknek. Felfedezte, hogy a vizuális jeleknek megvan az önmagában megálló rendje. 1863-ban két, botrányt kiváltó képet is festett, a Reggeli a szabadban és az Olympia címűt. Mindkettő kiváltotta a kispolgári prüdéria dühét, szemérmetlenséggel vádolták, pedig mindkét kép egy-egy ismert festmény hatását mutatja. Inkább az volt az ellenérzés oka, hogy az elfogadott akadémistákkal ellentétben Manet a színekre épít, a térhatást a kromatikus elemekkel hangsúlyozza. Mindkét mű nagy feltűnést keltett az akkor induló impresszionista festők között, bár a művész akkor még nem vállalt közösséget velük. Sohasem dolgozott az impresszionizmus munkamódszerével, és szívesen használt feketét. Utolsó éveiben születtek azok a festmények, amelyek az impresszionizmus hatását mutatják.

Manet munkásságán túl megvolt még egy előfeltétele az új stílus kialakulásának: egy tehetséges művészekből álló festőcsoport megszületése. Tagjai péntekenként a párizsi Guerbois-kávéházban jöttek össze, itt volt többek között Manet, Monet, Pissarro, Degas, és a híres fényképész, Nadar. Ezek a művészek szinte mind elkötelezett hívei voltak a plein air törekvéseknek. A szabadban festés nem az ő gondolatuk volt, de az impresszionisták vitték végig a legnagyobb művészi eltökéltséggel. A 60-as évektől nem csak tájképeket festettek, hanem figurális plein air kompozíciókat is, szabadtéri jelenetekben ábrázolták a kortársak életét. Bár a plein air a természethez, a tájhoz kapcsolódott, a festők kezdték felfedezni a világvárossá alakuló Párizs varázsát is. Manet Zene a Tuileriák kertjében című képe volt a kezdőpont a várost bemutató festmények sorában.

1854-től jutottak el Franciaországba a japán metszetek, amelyek szintén nagy hatással voltak a fiatal művészekre, elsősorban az újszerű képszerkesztéssel. Gyorsította az impresszionizmus fejlődését a fényképészet fejlődése is. A pillanatfelvétel, az újszerű rögzítésmód foglalkoztatta őket.

Csoporttá szerveződésüket gyorsította, hogy a hivatalos Szalon nem adott lehetőséget a megmutatkozásra, márpedig egy művésznek létkérdés volt egy kiállításon való szereplés. Első kiállításuk 1874-ben volt, ahol bemutatták Monet Impresszió, a felkelő nap című képét. A csoport innen kapta a nevét. Az elsőnél is nagyobb vihart kavart az 1876-ban megrendezett második kiállítás, a közvélemény csak a 80-as évek második felétől kezdett megbékélni az impresszionistákkal, amikor már újabb csoportok megjelenése borzolta a kedélyeket. Nyolcadik, egyben utolsó kiállításuk 1886-ban volt.

Jellemzői

Az impresszionizmus a modern művészet első jelentős forradalma volt, amely magát az érzéki benyomást, az impressziót rögzítette. Az impresszionisták elsősorban a fény festői voltak, az adott dolgokat úgy ábrázolták, ahogyan adott pillanatban látták, ez az élmény vezette az ecsetjüket. A fény felbontja a színeket, a levegő rezgése elmossa a szilárd körvonalakat, a felületen reflex-hatások vibrálnak. A kritika és a közönség gúnyolódása ellenére szilárdan kitartottak ezen elvek mellett.

Ebből a látásmódból következett a sajátos impresszionista festéstechnika: a vásznon apró, tiszta színfoltokat raktak egymás mellé, amelyek megfelelő távolságból nézve optikailag keverednek, és a szemlélőben kiváltják a megfelelő szín-benyomást. A feketét elhagyják, vagy a minimálisra csökkentik. A szobrászatban az impresszionizmus a felfokozott kifejező erőben, a felszín mozgalmas fény-árnyék játékában jelenik meg. Igazán impresszionista szobrásznak szinte csak Rodint tekinthetjük. Nála hiányzik a szilárd szerkezeti váz, a tulajdonképpeni szigorú kompozíció, gyakran rögzíti a mozgást, a hirtelen mozdulatot, a pillanatszerűt, a lebbenőt. Monet vette át a japán fametszők kedvelt eljárását, az azonos motívum sorozatszerű feldolgozását, ez az eljárás az ő tevékenysége nyomán vált az impresszionista alkotó módszer prototípusává. Leghíresebb példája ennek a roueni katedrális homlokzatáról készített sorozata.

Impresszionista művészek

Festők

Claude Monet (1840-1926)
Édouard Manet (1832-1883)
Edgar Degas(1834-1917)
Auguste Renoir(1841-1919)
Camille Pissarro (1831-1903)
Adolf von Menzel (1815-1905)
Max Liebermann (1847-1935)
Arnold Böcklin (1827-1901)
Lovis Corinth (1858-1925)
Max Slevog (1868-1932)
James Mac Neill Whistler (1834-1903)
Hendrik Willem Mesdag (1831-1915)
Frans Courtens (1854-1943)
Antonín Slavícek (1870-1910)
Nicolae Ion Grigorescu (1838-1907)
Stefan Luchian (1868-1916)

Pointillizmus

A pointillizmus az impresszionizmusból kialakuló festészeti irányzat. Az elnevezését arról kapta, hogy képviselői az impresszionizmus oldottságát fokozva a képet apró pontszerű (francia point) ecsetvonásokból építették fel. A művészek a korabeli optikai tanokra, elsősorban Michel Eugène Chevreul egyik művére támaszkodva dolgozták ki színelméletüket, amelyben a palettán történő színkeverést az optikai keverésel váltották fel, amelynél az egymás mellé helyezett színpöttyekből alakul ki a kép. A pointillizmus sok színskálát dolgozott ki. Az impresszionizmus elsősorban a színek fényteliségét (valőr) kutatta, a pointillizmus a fény és a szín viszonyát optikai törvények szerint elemezte, ezért közelebb áll a posztimpresszionizmushoz. Fő képviselői Georges Seurat és Paul Signac voltak. Hatásuk tovább élt a fauvizmusban.

Naiv művészet

A fogalom a 19. század végén került a művészettörténetbe, a rendszeres művészeti oktatásban nem részesült festőknek a kor irányzataitól független stílusa. Rokon a népművészettel, képviselői minden nép között megtalálhatók. Két fő iránya a városi, kispolgári szemléletű francia, és a paraszti életet, a mesevilágot megjelenítő horvát, aminek fő képviselője Ivan Generalic.

A század elején végbement ízlésváltozásnak tulajdonítható az is, hogy a fiatal párizsi művészek egy festő, Henri Rousseau képeit negy örömmel fogadták. Rosseau finánc volt, élete nyugodtan folydogált egy párizsi külvárosban. Egyszrű, tiszta színeket, éles körvonalakat festett. Minden falevelet, minden egyes fűszálat külön-külön megrajzolt.

Marc Chagall, egy orosz kisváros gettójából jött Párizsba az I. világháború előtt, 1910-ben. Gyermekkori emlékei, falusi arcokat és jeleneteket ábrázoló festményei pl. a hangszerével egyéváló muzsikus képe valóban a hamisítatlan népművészet friss lendületét, gyermeki mesevilágát őrzik. A formákat áttetsző geometriai alakokra bontotta, ebben a kubizmus hatása mutatkozik meg. Minden más tetszőlegesen felvitt emlékkép:a gyermekkorában látott orosz táj, a hatalmas állatfej, amelyben egy parasztasszony tehenet fej, veleszemben a festő szintén nagy feje, közöttük pedig a föld vonzóerejét teljesen figyelmen kívül hagyó megfestett tárgyakkal és alakokkal van tele.

Egyes művészek a "vasárnapi festők" és Rosseau módszerein fellelkesülve fölösleges tehernek nyilvánították az expresszionizmus és kubizmus bonyolult elméleteit. Áttekinthető képeket alkottak, melyen minden falevelet, a szántóföld minden barázdáját meg lehet számolni. Az amerikai Grant Wood szintén ebben az egyszerű stílusban dicsőítette szülőföldje, Iowa állam szépségeit. Tavaszi szántás című képéhez még egy agyagmodellet is készített, hogy ezen tanulmányozza szokatlan szögből a domborzatot.

A magyarok közül Benedek Péter, Győri Elek, Süli András a fő képviselői.

Kubizmus

Törekvései

A kubizmus új plasztikai nyelvet próbált teremteni, s szakított a reneszánsz óta a képzőművészetben uralkodó empirikus látványszerűséggel. A klasszikus térszemlélet, perspektíva és képszerkesztés helyébe új megoldást próbál állítani, mégpedig olyant, amely megfelel a természettudomány modern forradalma következtében módosult természet-értelmezésnek, a relativitás tér és idő koncepciójának is. Végsőkig fokozta a szerkezetet, a tárgyakat és a téri viszonylatokat meghatározó geometriai szükségszerűségeket. A kubisták általában közismert motívumokat vettek pl. gitárt, palackot, gyümölcsöstálat, emberi alakot.

A kubizmus történetének szakaszai

„Cézanne-i” periódus (1907–1909)

Az első periódusban a cézanne-i elvnek megfelelően a forma geometrikus átfogalmazása történik meg, de még nem szakítanak teljesen a klasszikus távlattannal. A színt, mint az illuzionizmus legfőbb eszközét, már ekkor is redukálják, ezzel elszakadva Cézanne-tól.

„Analitikus” periódus (1910–1912)

A második periódust a "szimultanizmus" jellemzi, azaz ugyanazon a képen többféle nézőpontot egyesítenek, ugyanazt a tárgyat különféle nézőpontból vizsgálják meg, mintegy kiterítik a felületre, széttördelik. A tömeg elveszíti jelentőségét a felülettel szemben. Az uralkodó szín a barnásszürke. A művészek, ha táblaképet festenek is, szakítanak a táblakép-koncepcióval, a kép szerkezete túlkívánkozik a kép lezárt határain. A tárgyakat analizálják tehát, felbontják, innen is kapta e fázis a nevét.

Picasso Hegedű és szőlő csendélete 1912-ben készült. A hegedűfej csigáját és az egyik kulcsot úgy látjuk, ahogy képzeletünkben szokott megjelenni, azaz oldalról. A hangnyílásokat viszont már szemből látjuk. Picasso eltúlozta a hegedű testének hajlatait. A vonó és a húrok valahol az űrben lebegnek, sőt a húrokat kétszeresen látjuk egyszer szemből, egyszer pedig az f-nyílás környékén. A kép a széttört formák ellenére sem zűrzavaros. Ennek az az oka, hogy a művész többé-kevésbé egységes formákból konstruálta képét, így a festmény egésze egy következetes szerkezetet ad.

„Szintetikus” periódus (1913–1914)

A harmadik periódusban a naturális tárgyak utánzását már szabadon kitalált képzőművészeti "jelek" használata helyettesíti. Ezt is több perspektivikus nézőpont jellemzi, a tömegek még inkább felszívódnak a síkban. A második korszak szürkés-barnás tónusa helyett gazdagodnak a színek. Mozgalmas ritmus hatja át a kompozíciókat. A statikusság helyett a mozgás hangsúlyozódik, s ezzel – a kubisták esztétikái szerint – a reneszánsz térformálása helyébe az időbeli forma lép.

Picasso Fej című képét 1928-ban készítette. Durva anyagból vágta ki a fej körvonalait, ráragasztotta rajzlapjára, majd szélére rajzolta a két sematikus szemet, jókora tóvolságra egymástól. Derékszögben megtört vonallal ábrázolta a szájat, melyben a fogsort is láthatjuk, az arc körvonalát hullámos vonallal érzékeltette.

A kubista művészek számára a forma nagyon fontos. Paul Klee leírja, hogyan kezdte el egymáshoz viszonyítani a vonalakat, színeket, árnyalatokat. Leírja, hogy a keze között alakuló formák lassanként valódi vagy vélt képmássá alakulnak képzeletében. Meg volt győződve arról, hogy maga a természet alkot a művész személyén keresztül, ugyanaz a titokzatos erő, mely a történelem előtti állatokat és a mélytengeri fauna tündérvilágát alkotta, a mai napig is ott munkálkodik a művészetben. Parányi mese egy parányi törpéről című képén amit 1925-ben készített, megfigyelhetjük a kis gnóm meseszerű átalakulását: az emberke feje ugyanis egyúttal része a felette levő nagyobb arcnak is. Valószínűtlen, hogy Klee már a kép festése előtt kigondolta volna ezt a trükköt. A formákkal való játszadozás vezethette csak rá a művészt.

Lyonel Feininger háromszögei azt a hatást keltik, mintha egymás mögött állnának. Egymást fedő áttetsző háromszögekből építette fel képeit, melyek így több réteg benyomását érzékeltették. Így sikerül bizonyos mélységet érzékeltetniük, és a művész egyszerűsítheti a tárgyak körvonalait, anélkül, hogy képe lapossá válna. Vitorlások című képe is azt bizonyítja, hogy sajátos technikájával nemcsak térhatást, hanem mozgást is tudott érzékeltetni.

Alberto Giacometti célja többek között az volt, hogy egy darab lemezt emberfejjé formáljon. Azt kutatta, mennyit őrizhet meg a művész a lemez eredeti formájából. Úgy találta, nem szükséges lyukasztással szemet adnia szobrának, elég ha két egyszerű kis mélyedést homorít a lemezbe.

Képviselői a festészetben

Pablo Picasso
Georges Braque
André Lhote
Juan Gris
Fernand Léger
Robert Delaunay
Marcel Duchamp
Kmetty János
Nemes Lampérth József

Manierizmus

A manierizmus a kb. 1530-tól 1600-ig tartó stílustörténeti korszak elnevezése, amely a reneszánsz és a barokk korszakot kötötte össze. A fogalom az olasz maniera szóból ered, amelynek jelentése kézzel csinált, ügyes. Később a modorosságot is jelentette. Olaszországból indult ki, Németalföldön, Franciaországban és Németországban terjedt el. A 16. század első felében a késő reneszánsz, a század utolsó évtizedében és 1600 után a korai barokkal él együtt.

Jellemzői

Erősen intellektuális jellegű, megoldásai nem természetesek. Különleges ritmusú kompozícióival, valóságellenes térképzéssel, és új szépségeszméivel szemben állt a reneszánsz tulajdonságaival – gyakoriak a meghosszabbított formák, mint az illlusztráción a Madonna nyaka, vagy a testrészek elcsavart, természetellenes pózban láthatók.

Manierista festők

Hans von Aachen
Giuseppe Arcimboldo
Angelo Bronzino
El Greco
Santi Gucci
Parmigianino
Jacopo Pontormo
Giulio Romano
Rosso
Tintoretto
Taddeo Zuccaro
Johann Friedrich We... (további neve ismeretlen

Absztrakt művészet

Az absztrakt művészetet 1910 és 1920 között három egymástól független személy hozta létre: Vaszilij Kandinszkij, Kazimir Malevics és Piet Mondrian. Két csoportra oszlik, van lírai vagy nonfiguratív és konstruktivista irányú.

Vaszilij Kandinszkij 1911-ben létrehozta a Kék lovas (Der Blauer Reiter) nevű csoportot. A csoport tevékenységének lényege az érzések spontán kifejezése. Kandinszkij arra a meggyőződére jutott, hogy a forma, a szín és a vonal olyan elemeket tartalmaz, amely a hangokhoz és a szavakhoz hasonlóan rezgésbe hozza a lelket. Olyan tiszta művészetet keresett, melyben a tárgy ezt nem fogja zavarni. Munkáiban ezt írta Ha egy képen a vonalnak nincs az a funkciója, hogy valamilyen objektumot jelöl, hanem saját maga az, akkor belső hangzatoságát nem zavarja semmi mellékes funkció, és maximálisan kiélheti erejét. Ezen a gondolaton alapul tárgyatalanságának elmélete és gyakorlata. Vaszilij Kandinszkij egy tiszta, bensőséges művészettől várta a megújulást. A Szellemiről a művészetben című könyvében hangsúlyozza a színek lélektani hatását. Egy élénkvörös szín például -szerinte- úgy hat az emberre, mint a trombitaszó. Szilárd meggyőződése az volt, hogy szellemi kapcsolatot lehet teremteni ily módon egyes emberek között. Ez a hite adta a bátorságot, hogy kiállítsa első színzenei kísérleteit. Festőként posztimpresszionistának és fauvistának indult, de teljesen önállósította a színt és a vonalat, 1910-től kezdve tárgytalan képeket festett, a nonfiguratív művészetet részesítette előnyben, mert ez könnyeben és jobban lehetővé teszi, hogy színekkel és formákkal hasson a térre. Kompozíció című festményében, ami 1913-ban készült, dinamika és feszültség van jelen, de ezt tisztán képzőművészeti eszközökkel éri el.

Konstriktivizmus

A konstruktivizmus az orosz művészetben 1912-ben jelentkező absztrakt irányzat, amely különböző anyagok (fa, üveg, vas, cement stb.) alkalmazásával a tömegek és formák viszonyát jelenteti meg, a geometrikus formákat helyezi előtérbe. Az orosz Vlagyimir Tatlin, Naum Gabo, Antonie Pevsner, az 1920-as Realista Manifesztum szerzői, és Kazimir Malevics indította el. Konstruktivista művészek azok, akik a tárgyak ábrázolásában erőteljesen hangsúlyozzák a szerkezeti összetevőket, a tereket és a síkokat.

Művészek és alkotások

Angyalok szervezete.

Tatlin az olasz futurizmus hatására valós anyagból, valós térben kezdett el műveket készíteni. Legjelentősebb műve a 3. internacionálé című fa modellje, az első mozgó műalkotás terve. A művész elképzelése szerint a mű 400 m magas kellett volna hogy legyen, s az épület ferde tengelye a föld tengelyével egy síkba esett volna. Geometrikus terek forgtak volna a belsejében: alul egy kocka, mint gyűléstrem, mely 1 év alatt fordult volna körbe, fölötte henger (1 hónap), majd gúla (1 nap), legfelül az információk továbbítására szolgáló félgömb, óránként egyszeri fordulatszámmal.

Antonie Pevsner és Naum Gabo konstrukcióitól eltérően, melyek szándékosan személytelehek, gépszerűek Antonio Calder kondsrukcióit a fantázia és a játékosság ihlette. Pevsener és Gabo nem sokban, de lényegesen különböznek egymástól. Pevsner általában szilárd és átláthatatlan anyagból, rézből és bronzból készítette műveit. A spirális, néha lineárisan megmunkált felületek körülfogják a teret, és tölcséres alakjukkal a dinamika illúzióját keltik. Naum Gabo inkább az átlátszó műanyagokat használta. A plasztikus felület köré és közé kifeszített műszál összetett hálózatot alkot, melyen keresztül áramlik a levegő. Az áttetsző felületek könnyedsége és világossága lehetővé teszi a külső és belső tér egybefonódását. A sík konstruktivizmus a síkban tartott vonalak, formák, és színek hatását használja fel. Nagy hatással van a modern építészeti szemlélet kialakítására (Bauhaus, De Stijl), az absztrakt szobrászattal együtt. Az irány változata a neoplaszticizmus és a szupermatizmus. Napjainkban a MADI tekinti legfontosabb örökségének a konstruktivista hagyományt.

Jellegzetes képviselői

Moholy-Nagy László
Péri László
Kassák Lajos
Bortnyik Sándor
Antonie Pevsner
Vlagyimr Tatlin
Naum Gabo

Pop-art

A pop-art 20. századi képzőművészeti irányzat. Angliában született az 1950-es években. Az 1960-as évek elejétől kezdve Amerikából terjedt el, de részben a dadaizmusban és a szürrealizmusban gyökerezik. A szó a popular rövidítéséből keletkezett, ami népszerűt jelent.

A pop-art lényegét Robert Rauschenberg amerikai művész fejtette ki:„Nem akarom, hogy a kép olyan legyen, amilyen nincs. Szerintem a kép valódibb, ha a valós világ részeiből készül.”

A pop-art anyagai azok, amik a mindennapi életben is nagy szerepet játszanak: az utca, a lakás tárgyai, plakátok, képregények, zászlók, hirdetések, jelszavak stb. A pop-art technikája széles: valóságos tárgyakat vesz át változtatás nélkül, újra előállítja a pontos másukat (pseudo-tárgyak), gyakran eredeti rendeletésüktől eltérő helyen konstrukcióban alkalmazza őket (assemblage-ok), vagy festői, illetve szobrászi kompozícióba helyezi (combine-paiting).

A művészek olykor különböző, egy síkra ragasztott anyagok, pl. plakátok letépéséből alakítják a kompozíciót, ezt décollage-nek nevezik. Ha a pop-art művész tájképet fest, akkor az üzemanyagtöltő állomás, közúti jelekkel teletűzdelt út, ha csendéletet, azon konzerv, és Coca-Cola található, az emberi alak pedig filmsztár, pop-énekes, vagy a modern világ valamelyik más eszményképe, képregényhős, a sajtóból vagy a televízióból ismert alak. A valós tárgyra helyezi a hangsúlyt. A pop-art olyan tárgyakat is igénybe vehet, mint pl. villamos tűzhely, kávéscsésze, vagy rúzs.

A tárgyat tiszta színekkel, világos viszonyrendszerben festi. Ez a művészet mind az tartalmát, mind kifejezésmódját tekintve érthető az emberek számára. Ebben a műfajban nincs különbség a festészet és a szobrászat között. Aki szobrásznak tartja magát, az fest is, és fordítva. Georges Segal pl. emberi alakokat öntött ki gipszből, és azután valós környezetbe, liftbe, pulthoz, autóbuszba helyezte őket. Segal művei a happeninghez hasonlóan a színművészethez közelednek.

A pop-art alapmagatartása hangos, sokszor brutális tiltakozás a modern társadalom elidegenedettsége, a közhelyek uralma, az elcsépelt művészi formák ellen. A felfogása és célzata viszont nem teljesen egységes, irányzatai skálája a cinikustól a tragikusig terjed.

Híres művészek

Christian Ludwig Attersee
Peter Blake
Derek Boshier
Patrick Caulfield
Dimitrios
Jim Dine
Marisol Escobar
Red Grooms
Philip Guston
Keith Haring
Julian Murphy
Richard Hamilton
Robert Indiana
Jasper Johns
Allen Jones
Yayoi Kusama
Roy Lichtenstein
Peter Max
Claes Oldenburg
Eduardo Paolozzi
Hariton Pushwagner
Mel Ramos
Robert Rauschenberg
James Rosenquist
Ed Ruscha
Wayne Thiebaud
Andy Warhol
Tom Wesselmann

Op-art

Az op-art, azaz optikai művészet, 20. századi irányzat. Az absztrakt expresszionizmussal párhuzamosan fejlődött. Alapgondolatát: az ember térérzetének és térszemléletének alakítását, a festészet, plasztika és építészet eszközeivel a 20-as évek konstruktivista művészet irányzataitól kölcsönözte. Az 1960-as években terjedet el, már nem a tér és mozgás alapelveivel, hanem bonyolultabb módozataival foglalkozik, és a művek kivitelezésük folytán legalább annyira tartoznak a technika, mint a képzőművészet területére.

Olyan művészet ez, amelyben az átlagos geometriai és matematikai törvények hatnak, s lehetővé teszik, hogy optikai hatásuk révén a mogás és a vibrálás érzetét keltsék. Több ponton érintkezik az építészettel, belsőépítészettel, forma- és ipari tervezéssel. Az op-art a vonalrendszert, az alapvető mértani alakzatokat: négyzetet, kört, háromszöget használ, s ezeket előre elképzelt terv szerint osztja be. A vonalak és az alakzatok egy stilizált perspektívában sűrűsödnek vagy ritkulnak, növekednek, vagy kisebbednek, s eztért mozgást, vibrálást keltenek.

Az op-art legkiemelkedőbb képviselője Victor Vasarely, vagyis Vásárhelyi Győző. Ő a megalkotója szinte mindenfajta optikai eleménynek. Műveit csoportosította, s mindegyik az optikai illózió más-más fajtáját kutatja. Egyes sokszorosítáasra szánt művei átlátszó műanyag lappal borítottak, melyen ugyanaz a rajz, mint a képen, csak fordított viszonyban, mint pozitív és negatív. Ez a két rajz szinkronba hozható, azután a műanyag le-föl, jobbra-balra mozgatható, s így a raj állandón változik. Vasarely sok képe fekete-fehér, de az 1960-as évektől ugyanazokhoz az optikai illóziókhoz gazdag, fényes festékanyagot használ.

A mozgás és a fény az 1960-as években újra aktuálissá vált, de most nem ábrázolt illúzióként, hanem teljes valójukban. Az első mozgó műalkotásot Tatlin álmodta meg, 3. internacionálé című emlékművében, de ezt Alexander Calder valósította meg. A mozgó szobrok vékony sárgaréz aulfóliából készültek, és légáramlat mozgatta őket.

Míg Calder művei a fantázia és a játékösztön eredményei, Nicholas Schoeffer (Schöffer Miklós) kutatásai matematikán, kibernetikán és számítástechnikán alapulnak. Ő mozgás, fény és szín segítségével alkotja a teret. A fény és mozgás tébe helyzésével balettek és nagy látványosságok színpadképét tervezte, de egy város terveit is elkészítette. Legambiciózusabb a liége-i kibernetikus torony 1961-ből. A tér, a mozgás és a fény egységét úgy éri el, hogy különféle színű szűrőkön fényt bocsát át.