A gyerekek megsegítésére ajánlotta fel új dalát a Bagossy Brothers Company

A gyerekek megsegítésére ajánlotta fel új dalát a Bagossy Brothers Company

Vadonatúj dallal jelentkezik a Bagossy Brothers Company, az együttes pedig úgy döntött, hogy a Boldog idők minden online bevételét az UNICEF Magyarország munkájának támogatására ajánlja fel.

Az egészségügyi vészhelyzetben az UNICEF Magyarország a koronavírus legvédtelenebb áldozatait, a hátrányos helyzetű gyerekeket kívánja megsegíteni. Azokat, akik gyakran senki másra nem számíthatnak.
 
Bagossy Norbert, az együttes frontembere október végén vetette papírra a Boldog idők szövegét, a sorok 2020 áprilisára kísértetiesen új, aktuális tartalommal töltődtek fel. „Mit sem tudhattunk még akkor arról, hogy milyen világban élünk majd néhány hónappal később. Az élet azonban úgy hozta, hogy egy kicsit más mögöttes üzenetet kapott a dal. A szöveg elsősorban a reményről szól. Arról, hogy ki kell tartanunk, az élet szép dolgaiból erőt meríthetünk és hogy előbb-utóbb meglátjuk a fényt az alagút végén. Hiszünk benne, hogy ez így is lesz” – mondta a Bagossy Brothers Company énekes dalszövegírója. A dalt és a hozzá tartozó, a jelenlegi helyzetre reflektáló videoklipet húsvétkor mutatta be az együttes.
 
Bár a zenei világot is erőteljesen sújtja a krízis, a csapat tagjainak közös döntése volt, hogy az új szám bevételeit jótékony célra fordítják. „Fontosnak tartjuk, hogy megtegyünk mindent, ami tőlünk telhető és ebben a helyzetben a gyerekek támogatását választottuk” – mondta Bagossy Norbert. A bevétel az UNICEF Magyarország gyermekvédelmi munkáját támogatja majd.
 
Miközben az UNICEF globálisan küzd a koronavírus terjedése ellen, az UNICEF Magyarország helyben is segíteni kíván a rászoruló gyerekeknek. A szervezet felmérése szerint a gyermekvédelmi intézményeknek, gyerekotthonoknak, anyaotthonoknak, kórházak gyermekosztályainak elsősorban védőfelszerelésre, számítástechnikai eszközökre, vitaminokra, élelmiszerre, játékokra és tisztítószerekre van szükségük. Az UNICEF Magyarország arra kér mindenkit, céget, hogy a maguk lehetőségeivel segítsenek a heroikus munkát végző intézményeknek. Magánszemélyek adományaikkal a globális és a hazai célkitűzések megvalósításában is segíthetnek. Akadályozzuk meg közösen, hogy a nehéz helyzetben lévő gyerekek legyenek a vírus láthatatlan áldozatai!
 
Boldog idők dal itt: https://www.youtube.com/watch?v=58Q-MHjuKDc