2017. November 19., Vasárnap

Útvonal: Szabadidő Technika / Tudomány

Technika / Tudomány

Napkitörési sorozatok által okozta gondok

Napkitörés"Február 13. óta három jelentős napkitörést figyeltek meg a csillagászok. A tudósok elmondása szerint a geomágneses viharok 24-48 óráig tartanak, de valamelyik ennél sokkal hosszabb is lehet. A NASA megfigyelése szerint a napkitörést okozta három vihar 900 km/másodperc sebességgel rohan a föld felé, és ebből a harmadik a legerősebb.
Bővebben...

A kialvatlanság veszélyei

AlvásA késői fekvésnek és a korai kelésnek komoly egészségügyi következményei lehetnek, állapított meg a nagy-britaniai Warwick Egyetem kutatói. A kutatók nyolc országban 475 ezer ember alvási szokásait vizsgálták. Azok akik keveset alszanak, azok általában többet esznek, ezért elhíznak, és ebből egyenesen következik a magas vérnyomás, és a szív- érrendszeri betegség kialakulása, a stroke és a szívinfarktus veszélye is megnő.
Bővebben...

Vajon merre tart az Apophis kisbolygó?

ApophisAz Apophis kisbolygó első alkalommal 2029. április 13-án közelíti meg a Földünket, amikor is, az égitest időben kb. 29 ezer kilométernyi távolságra lesz a Földünktől. Az oroszügynökség bejelentette, hogy megkezdték az előkészületeket, arra hogy eltérítsék a Földünket veszélyeztető kisbolygót.
Bővebben...

Csak mérsékelten a szénsavas üdítők túlzott fogyasztásával

VízEddig sem tartottam egészséges dolognak a szénsavas üdítőitalokat, mértéktelen fogyasztását. FASEB Journal újságban megjelent egy cikk, melyben arról írnak, hogy az üdítőkben megtalálható foszfátok (nagy mennyisége) felgyorsítják az öregedést, és több betegségnek is lehetnek az okozói.(pl. vesebetegség, érelmeszesedések, izomsorvadások).
Bővebben...

7. oldal / 7

Balaton Balatoni szállás Szépségverseny Miss euBalaton  2011 Balatoni programok Fesztivál Balaton Sound Balatoni képek Bulvár EFOTT Balatoni rendezvények Sport SZIN Balatoni hírek Hegyalja Balaton víz Hírek Szörf Vitorlázás VOLT Webkamera Menetrendek Balatonfüred Siófok Lelle Fonyód Tihany Verseny Badacsony Bor Túra Vonat Szabadidő Kerékpár

?>?>