2017. December 17., Vasárnap

Útvonal: Szabadidő Mulatságok Zimány Lindának autója már van, a jogsi folyamatban

Zimány Lindának autója már van, a jogsi folyamatban

Zimány LindaZimány Linda a Sió Miss Balaton 2006 Szépségverseny fődíjaként nyert tűzpiros Skoda Fábiát az elmúlt héten vette át. A szépségkirálynő azon szerencsések közé tartozik, akinek előbb van autója, mint jogosítványa. Ezért is húzódott a hivatalos átadás, hiszen Linda a sok elfoglaltsága mellett még nem tudott időt szakítani a gépkocsi vezetői engedély megszerzésére. Az ünnepélyes ceremónián Linda beszámolt arról, hogy lelkesen végzi királynői teendőit, és hálásan dolgozik a Balaton népszerűsítése érdekében is, a tanulás mellett nemzetközi szépségversenyeken és televíziós műsorvezetőként méretteti meg magát.

A győnyörűen csillogó Fabia Lindának annyira megtetszett, hogy elhatározta, a sikeres egyetemi vizsgák megszerzése után el is kezdi hamar a vezetői tanfolyamot, hogy minél előbb vezethesse az új kedvencét. Amíg viszont nincs kezében a vezetői engedély, addig barátja, Bódi Attila ül a Fabia kormányánál.

"Attila segített hazavinni az új autómat, ami egy időre még garázsba kerül, hiszen előreláthatólag márciusra lesz csak meg a jogosítványom. Szeretnék majd az új Fabiamon is gyakorolni, remélem, Attila majd ebben is segít, hiszen az elején még biztos, hogy nagyon félteném a vadonatúj autómat."- mesélte Linda.

Lindával nagyon sok minden történt augusztusi megkoronázása óta. A számos felkérésnek eleget téve rengeteg esemény háziasszonyaként láthattuk viszont, több magazin címlapjáról is ő mosolygott ránk, és még egy zenetelevízióban is állandóan képernyőn volt, mint műsorvezető-jelölt.

Ezek mellett azonban a legfontosabb megemlíteni, hogy decemberben a Sió Miss Balaton verseny győzteseként országunkat képviselhette a Queen of the World világversenyen is, ahol több mint 50 ország szépsége közül Linda a második helyezést érte el. Elismert világversenyen ilyen előkelő helyen magyar lány még nem végzett, így nagyon büszkék lehetünk rá. Linda azonban továbbra is a jogi egyetem elvégzését tartja legfontosabb céljának, hiszen egyik nagy vágya, hogy ügyvédként dolgozhasson.

Címkék: Miss Balaton | Zimány Linda

Balaton Balatoni szállás Szépségverseny Miss euBalaton  2011 Balatoni programok Fesztivál Balaton Sound Balatoni képek Bulvár EFOTT Balatoni rendezvények Sport SZIN Balatoni hírek Hegyalja Balaton víz Hírek Szörf Vitorlázás VOLT Webkamera Menetrendek Balatonfüred Siófok Lelle Fonyód Tihany Verseny Badacsony Bor Túra Vonat Szabadidő Kerékpár

Share/Save/Bookmark ?>?>