2019. Augusztus 26., Hétfő

Útvonal: Szabadidő Mulatságok A zsűri szigorú bírálata, Szíj Melinda előre haladása…

A zsűri szigorú bírálata, Szíj Melinda előre haladása…

Szíj MelindaHiába bírál szigorúan a zsűri, mert a Megasztár egyik tehetséges versenyzője, Melinda a nézők szavazatával szépen halad előre. Egyedül Friderikusz Sándor az, aki biztatja és próbálja ápolni a lelkét, ellentétben a többiekkel. A pénteki előadáson a stúdióban szinte megállt a levegő, amikor elnézést kért a tovább jutásáért, annak ellenére, hogy Ő maga is úgy látta, rosszabb teljesítményt nyújtott, mint társai.

Ez a kijelentés olaj volt a tűzre!

A szavazókat nem érdekelte a zsűri véleménye, így is bizalmat szavaztak, ennek a „csiszolatlan” tehetségnek, és a gyengébb teljesítmény ellenére is, tovább jutatták. Többen úgy gondolják, hogy az esetlensége csak álca, amivel talán el lehet nyerni a nézők kegyeit.  Ráadásul valóban nem könnyű vele, mivel nagyon nehezen formálható, csapatjátékosnak nem mondható, félrehúzódó, és ha megnyerné is a versenyt nem biztos, hogy megbirkózna a rá váró kihívásokkal. Szombaton igen rosszkedvű, szomorú és félrehúzódó volt.  A műsor végén autogramosztogatás után arról beszélt, hogy „az emberek jobban elfogadják, és közelebbinek érzik azokat, akik nem olyan tökéletesek”.

Talán ez így is van, mert mit sem számít a zsűri tagok kemény kritikája, az Ő megjelenése, személyisége, viselkedése befolyásolja a szavazókat még az előtt, hogy elkezdene énekelni.  Persze az is tény, hogy nem lehet minden fellépésnél kimagasló teljesítményt produkálni, ami nála meg is történt.

Nos el kell, hogy mondjuk, ez a nap nem az Ő napja volt, de ettől függetlenül nagy izgalommal várjuk a következő fordulót!

Címkék: Megasztár | TV2 | zene

Balaton Balatoni szállás Szépségverseny Miss euBalaton  2011 Balatoni programok Fesztivál Balaton Sound Balatoni képek Bulvár EFOTT Balatoni rendezvények Sport SZIN Balatoni hírek Hegyalja Balaton víz Hírek Szörf Vitorlázás VOLT Webkamera Menetrendek Balatonfüred Siófok Lelle Fonyód Tihany Verseny Badacsony Bor Túra Vonat Szabadidő Kerékpár

Share/Save/Bookmark ?>?>