Alig egy hét és elindul európa leghosszabb távú tókerülő versenye. A Kékszalag eseménysorozat július 13-án kezdődik a Kékpántlikával. A hagyományokkal szakítva, csütörtökön rajtol a Kékszalag mezőnye a Balatonfüred-Balatonkenese-Siófok-Keszthely-Balatonfüred távon. A szél függvényében a legjobbak befutására csütörtök este és éjjel számítanak az erre az alkalomra kivilágított célvonalon a balatonfüredi móló előtt.Ezután szombat reggel kilenc óráig lehet még érvényesen célba érni.
A vitorlás verseny mellett az érdeklődőket parti programokkal is várja az eseményt szervező Stromboly Event Kft. A balatonfüredi mólónál keddtől vasárnapig vitorlás falu és borfalu valamint kézműves kiállítás, csütörtökön műrepülő bemutató várja a látogatókat. A szombati eredményhirdetést követően pedig a Class FM ’Class Nyár’ koncertsorozatának fellépői szórakoztatják a Balatonfüredre látogatókat.
A tavalyi évhez hasonlóan idén is nyomon követhető lesz a hajók egy részének mozgása és pillanatnyi pozíciója a kékszalag.hu oldalon.
Kékszalag részletes programterve
2011. Július 12.
17:00 4. Kékpántlika – Audi Kupa nevezés
Balatonfüred, Olimpiai Központ Vitorlás Telep, Zákonyi Ferenc utca 8.
2011. Július 13.
10:00 Vitorlás falu, borfalu, kézműves kiállítás és vásár
Balatonfüred, Vitorlás tér és Tagore sétány
11:00 4. Kékpántlika – Audi Kupa rajt
Balatonfüred, hajóállomás előtt
11:00 43. Kékszalag – Telekom Nagydíj nevezés
Balatonfüred, Olimpiai Központ Vitorlás Telep, rendezvénysátor, Zákonyi Ferenc utca 8.
15:00 4. Kékpántlika – Audi Kupa, a hajók befutása
Balatonfüred, hajóállomás előtt
19:30 4. Kékpántlika – Audi Kupa díjkiosztó ünnepség
Balatonfüred, Olimpiai Központ Vitorlás Telep, Zákonyi Ferenc utca 8.
2011. Július 14.
08:00 Vitorlás falu, borfalu, kézműves kiállítás és vásár
Balatonfüred, Vitorlás tér és Tagore sétány
08:30 VIP- és nézőhajó indulása
Balatonfüred, hajóállomás
08:45 Nádas Tamás műrepülő Európa-bajnok bemutatója
Balatonfüred, Vitorlás tér és Tagore sétány
09:00 43. Kékszalag – Telekom Nagydíj rajt
Balatonfüred, hajóállomás előtt
22:00 Az első hajók várható célba érkezése
Balatonfüred, Vitorlás tér
2011. Július 15.
10:00 Vitorlás falu, borfalu, kézműves kiállítás és vásár
Balatonfüred, Vitorlás tér és Tagore sétány
18:00 Színpadi programok
Balatonfüred, Vitorlás tér
2011. Július 16.
10:00 Vitorlás falu, borfalu, kézműves kiállítás és vásár
Balatonfüred, Vitorlás tér és Tagore sétány
10:00 Színpadi programok
Balatonfüred, Vitorlás tér
18:00 43. Kékszalag – Telekom Nagydíj eredményhirdetés
Balatonfüred, Vitorlás tér
19:30 43. Kékszalag – Telekom Nagydíj versenyzői fogadás (külön meghívóval!)
Balatonfüred, Balaton Olimpiai Központ Vitorlás Telep, Zákonyi Ferenc utca 8.
20:00 „Class Nyár 2011” – Koncertek a Vitorlás téren, Class színpad
20:00 Kasza Tibi koncert
21:00 Back II Black koncert
22:30 Első Emelet koncert
2011. Július 17.
10:00 Vitorlás falu, borfalu, kézműves kiállítás és vásár
Balatonfüred, Vitorlás tér
Balatonfüredi programok és eseménynaptár 2011
Július 05.
- Rendezvény: Tóth Viktor Jazz Trió
- Helyszín: Vaszary Villa
Július 06.
- Rendezvény: Pálffy Károly festőművész kiállításának megnyitója
- Helyszín: Arácsi Népház
Július 06. - Július 16.
- Rendezvény: Első Balatoni Művészeti Aukció és Jótékonysági Estély aukcióra bocsátott műtárgyak megtekintése
- Helyszín: Vaszary Villa
Július 08.
- Rendezvény: F18 Katamarán Világbajnokság eredményhirdetése
- Helyszín: Kisfaludy színpad
Július 09.
- Rendezvény: André Kertész fotóművész kiállításának megnyitója
- Helyszín: Vaszary Villa
Július 09. - Szeptember 18.
- Rendezvény: André Kertész: Budapest-Párizs-New York
- Helyszín: Vaszary Villa
Július 10.
- Rendezvény: Jeanneau-EastCraft Nagydíj-Horváth Boldizsár Emlékverseny
- Helyszín: Balatonfüredi Yacht Club
Július 10.
- Rendezvény: Francianégyes - avagy négyen a kanapén
- Helyszín: Anna Grand Hotel
Július 13.
- Rendezvény: 4. Kékpántlika vitorlás verseny
- Rendező: Magyar Vitorlás Szövetség
Július 14. - Július 17.
- Rendezvény: 43. Kékszalag Vitorlás verseny
- Helyszín: Balaton, Tagore sétány, Kisfaludy színpad
Július 15.
- Rendezvény: Gengszterek éjszakája
- Helyszín: Balaton Szabadidő és Konferencia Központ
Július 16.
- Rendezvény: Carmina Burana
- Helyszín: Balaton Szabadidő és Konferencia Központ
Július 16.
- Rendezvény: Pálffy István: "Egy kis hazai" című legújabb, Balatonfüredről szólő útikönyvének bemutatója
- Helyszín: Tagore sétány
Július 16.
- Rendezvény: 1. Balatoni Művészeti aukció és jótékonysági koncert
- Helyszín: Vaszary Villa
Július 16. - Július 20.
- Rendezvény: Tájfutó tábor
- Helyszín: Balatonfüred
Július 17.
- Rendezvény: Kocsonya Mihály házassága - vidám népi válóper
- Helyszín: Anna Grand Hotel
Július 17.
- Rendezvény: Füred Fest nyitórendezvényei
- Helyszín:
Július 17.
- Rendezvény: „Népszerű klasszikus szonáták” Hegedűs Endre hangversenye
- Helyszín: Vaszary Villa
Július 22.
- Rendezvény: Szívhalászat (Anna-bál kísérőrendezvénye)
- Helyszín: Balaton
Július 22. - Július 24.
- Rendezvény: 186. Anna-bál és kísérőrendezvényei
- Helyszín: Anna Grand Hotel, Balaton, Vitorlás tér
Július 23.
- Rendezvény: 186. Anna-bál
- Helyszín: Anna Grand Hotel
Július 23. - Július 24.
- Rendezvény: Optimist Match Race - Caprine Kupa
- Helyszín: Balatonfüredi Yacht Club
Július 24.
- Rendezvény: Csillagh Katalin zongoraművész koncertje
- Helyszín: Arácsi Népház
Július 24.
- Rendezvény: Operett - Musical Gála
- Helyszín: Balaton Szabadidő és Konferencia Központ
Július 29.
- Rendezvény: Víg özvegy -operett előadás
- Helyszín: Balaton Szabadidő és Konferencia Központ
Július 30.
- Rendezvény: Öbölátúszás
- Helyszín: Balatonfüred
Július 30.
- Rendezvény: Horgas Eszter fuvolaművész és növendékei koncert
- Helyszín: Vaszary Villa
Július 30.
- Rendezvény: Hip-Hop Underground 2
- Helyszín: Kisfaludy színpad
Július 30.
- Rendezvény: Öbölátúszás
- Helyszín: Hotel Marina
Július 30. - Július 31.
- Rendezvény: Regina Kupa pálya és túraverseny
- Helyszín: Balatonfüredi Yacht Club
Július 31.
- Rendezvény: „Házas-páros” Hegedűs Endre és Katalin négykezes hangversenye
- Helyszín: Vaszary Villa
Július 31.
- Rendezvény: Vacsora négyesben - játék két részben
- Helyszín: Anna Grand Hotel
Július 31.
- Rendezvény: Jamaikai trombitás
- Helyszín: Balaton Szabadidő és Konferencia Központ
Augusztus 05.
- Rendezvény: A bolond lány - vígjáték -
- Helyszín: Balaton Szabadidő és Konferencia Központ
Augusztus 05.
- Rendezvény: Kozma Imre festőművész kiállításának megnyitója
- Helyszín: Arácsi Népház
Augusztus 06.
- Rendezvény: Zorán koncert
- Helyszín: Balaton Szabadidő és Konferencia Központ
Augusztus 06. - Augusztus 07.
- Rendezvény: X-35 Match Race
- Helyszín: Balatonfüredi Yacht Club
Augusztus 06. - Augusztus 28.
- Rendezvény: Balatonfüredi Borhetek
- Helyszín: Kisfaludy színpad,Tagore-sétány
Augusztus 07.
- Rendezvény: Lukács Sándor előadói estje
- Helyszín: Balaton Szabadidő és Konferencia Központ
Augusztus 07.
- Rendezvény: Mága Zoltán koncertje
- Helyszín: Balaton Szabadidő és Konferencia Központ
Augusztus 11.
- Rendezvény: Abba feeling koncert
- Helyszín: Balaton Szabadidő és Konferencia Központ
Augusztus 12. - Augusztus 17.
- Rendezvény: Nagyhajós OB II.
- Helyszín: Balaton
Augusztus 13.
- Rendezvény: Kárpátia koncert
- Helyszín: Balaton Szabadidő és Konferencia Központ
Augusztus 14.
- Rendezvény: Palika - In memoriam Szécsi Pál
- Helyszín: Anna Grand Hotel
Augusztus 14.
- Rendezvény: Hollywoodi duettek - Szinetár Dóra és Bereczki Zoltán
- Helyszín: Szabadtéri színpad
Augusztus 16.
- Rendezvény: Beneda Ágnes és Kárpádi Zoltán festőművészek kiállításának megnyitója
- Helyszín: Eszencia Étterem és Borbár
Augusztus 18.
- Rendezvény: Balaton fényei
- Helyszín: Vaszary Villa
Augusztus 18. - Augusztus 21.
- Rendezvény: VIII. Nemzetközi Vasútmodell kiállítás
- Helyszín: Vasútállomás
Augusztus 18. - Augusztus 22.
- Rendezvény: OTP Junior Nagydíj, Magyar Köztársaság Utánpótlás Bajnokság
- Helyszín: Balatonfüredi Yacht Club
Augusztus 20.
- Rendezvény: Balázs Fecó koncert
- Helyszín: Balaton Szabadidő és Konferencia Központ
Augusztus 20.
- Rendezvény: Állami Ünnep
- Helyszín: Szent István tér
Augusztus 21.
- Rendezvény: Caligula helytartója
- Helyszín: Anna Grand Hotel
Augusztus 24. - Augusztus 26.
- Rendezvény: Országos Főépítész Konferencia
- Helyszín: Anna Grand Hotel
Augusztus 28.
- Rendezvény: Nejcserés támadás
- Helyszín: Anna Grand Hotel
Szeptember
- Rendezvény: Füredi Süllő Horgászverseny
- Helyszín: Balaton
Szeptember 02. - Szeptember 04.
- Rendezvény: Bilfinger Berger LASER Europa Cup
- Helyszín: Balaton
Szeptember 03. - Szeptember 04.
- Rendezvény: I. MVSZ klub bajnokság
- Helyszín: Balaton
Szeptember 09.
- Rendezvény: Építők Kupa
- Helyszín: Balatonfüredi Yacht Club
Szeptember 09. - Szeptember 10.
- Rendezvény: Salvatore Quasimodo nemzetközi Költőverseny és Díjkiosztó Gála
- Helyszín: Anna Grand Hotel, Tagore sétány
Szeptember 10. - Szeptember 11.
- Rendezvény: ProBio - Németh István Emlékverseny-Füred Kupa One Design verseny
- Helyszín: Balatonfüredi Yacht Club
Szeptember 16. - Szeptember 17.
- Rendezvény: Szüreti fesztivál, Nemzetközi Néptánc Fesztivál
- Helyszín: Vásárcsarnok mögötti parkoló
Szeptember 17.
- Rendezvény: Félsziget-kerülő vitorlás verseny, Széchenyi István Emlékverseny
- Helyszín: Balaton
Szeptember 17.
- Rendezvény: Füredi Süllő Horgászverseny
- Helyszín: Balaton
Szeptember 17. - Szeptember 18.
- Rendezvény: Visegrádi Országok Nemzetközi Sakkversenye
- Helyszín: Balaton Szabadidő és Konferencia Központ
Szeptember 17. - Szeptember 18.
- Rendezvény: 49'er Grand Prix
- Helyszín: Balatonfüredi Yacht Club
Szeptember 18. - Július 03.
- Rendezvény: Német Egység a Balatonnál
- Helyszín: Vaszary Villa
Szeptember 21.
- Rendezvény: Széchenyi Emlékünnepség
- Helyszín: Tagore sétány
Szeptember 22. - Szeptember 25.
- Rendezvény: TBS Nagydíj
- Helyszín: Balaton
Szeptember 22. - Szeptember 25.
- Rendezvény: TBS Nagydíj
- Helyszín: Balatonfüredi Yacht Club
Szeptember 23. - Szeptember 25.
- Rendezvény: Romantikus Reformkor
- Helyszín: Anna Grand Hotel, különféle városi helyszínek
Szeptember 24. - Szeptember 25.
- Rendezvény: Lakótelepi Nap
- Helyszín: Köztársaság úti lakótelep
Október 06.
- Rendezvény: Megemlékezés az 1948/49-es szabadságharc vértanúiról
- Helyszín: Köztársaság úti lakótelep
Október 22.
- Rendezvény: Ferencsik János Emlékhangverseny
- Helyszín: Anna Grand Hotel
Október 22. - Október 23.
- Rendezvény: Balatoni Évadzáró Vitorlás verseny
- Helyszín: Balaton
Október 23.
- Rendezvény: Nemzeti Ünnep
- Helyszín: Kovászna Park
November 26. - 00.
- Rendezvény: Füredi Advent
- Helyszín: Vaszary villa, Reformkori városrész
November 27.
- Rendezvény: Advent fényei
- Helyszín: Balaton Szabadidő és Konferencia Központ
December 03.
- Rendezvény: Borbála napi Borbál
- Helyszín: Anna Grand Hotel
December 15.
- Rendezvény: Gyermekkórusok karácsonyi hangversenye
- Helyszín: Katolikus templom (Piros Templom)
December 18.
- Rendezvény: Felnőtt kórusok karácsonyi hangversenye
- Helyszín: Evangélikus templom





A bejegyzések késleltetve jelennek meg, mert azokat moderátoraink ellenőrzik!