2012. Május 19., Szombat

Útvonal: Sport Autó / Motor
Hiba
  • XML Parsing Error at 1:331. Error 9: Invalid character

Szállások Programok Miss euBalaton

Autó / Motor

Veterán autók találkozója a Balatonnál

VeteránIdén ötödször rendezik meg az Oldtimer Szuperkupa futamot. A mezőny Balatonalmádi főteréről indul,- az autók 200 kilométeres távot tesznek meg, a Káli medencét és a Balaton felvidéket érintve. A rendhagyó felvonulás egyik állomása a Tagore sétány, ahol június 2-n, szombaton 12 óra körül az összes jármű végig gurul.

Talmácsi Gábor négy kerékre vált

Talmácsi GáborTalmácsi Gábor a motorozás helyett inkább ralizni fog,- indul a 2012-es magyar bajnokságon. A 30 éves motoros 2001 és 2010 között szerepelt a gyorsasági motoros-világbajnokságon. Majd 2007-ben a legkisebb, 125 köbcentiméteres géposztályban világbajnok lett.

Lóerők találkozása Keszthelyen

Lóerők találkozása Keszthelyen Tizedik alkalommal gyűlnek össze a keszthelyi Gáz-Fröccs fesztiválon az ország különböző pontjain élő motorosok augusztus 12-14-én. A találkozó, ahová a világ más részeiről is érkeznek vendégek, már 2001 óta nívós kulturális eseménye Keszthelynek, hiszen a motoros programok mellett rock és folk-rock koncertek várják a látogatókat.

F1: Ingyen busszal a Magyar Nagydíjra

Forma-1Miután jegyfronton egyre javul a helyzet a 26. Formula 1 ENI Magyar Nagydíjjal kapcsolatban, a Hungaroring Sport Zrt. vezetői mindenképpen azt szeretnék, hogy a mogyoródi pályára kilátogató nézők a lehető legjobb minőségű szolgáltatásokban részesüljenek a világ leggyorsabb pilótáinak magyarországi futamán.

F1: Barrichello elhagyhatja a Williamst

Forma - 1Minden idők legtapasztaltabb Forma-1-es pilótája, az idén 19. szezonját teljesítő Rubens Barrichello a héten arról beszélt, hogy még mindig imádja az F1-et és jövőre is a sportágban akar maradni. Rubens Barrichellónak 312 futammal a háta mögött esze ágában sincs visszavonulni.

4. Ramada Grand Prix - veterán autótalálkozó

Willys MB Jeep 19422011. június 4-én, immár negyedik alkalommal került megrendezésre a Ramada Grand Prix. A több mint kilencven nevezett versenyzőt Balatonalmádi főterén csodálatos idő fogadta. A rajt nem sokkal kilenc óra után kezdődött, melyet a tavalyi győztes autó nyitott meg. A sok veterán autó között mindenféle márkát és típust meglehetett találni,  Mercedes-t,Porsche-t,Triumph-ot, MG-ét, Jaguár-t, Volswagen-t, Aston Martin-t,BMW-t, Alfa Romeo-t, NSU, Opelt,Citroent, stb.

Balatonalmádi: III. Veterán autótalálkozó

Veterán2011. június 4-én immár harmadik alkalommal ad otthont Balatonalmádi a Balaton Classic Ramada Grand Prix – Veterán Autótalálkozónak. Idén a futam során szintén szebbnél szebb régi autókat csodálhatunk meg. Az Oldtimer Szuperkupa futam ebben az esetben nem a gyorsaságról szól inkább arról, hogy az indulok az előírt időpontokat, sebességeket igyekezzenek betartani. Az induló párosoknak az ügyességi szakaszoknál másodpercre pontosan hozni kell a szintidőt.

Bamakoi flúgos futam Győzikével

Bamakó2011. január 15-én indul a Budapest-Bamako futama. A Hősök teréről induló az öt éves. Bamako futam, melyen 150 jármű, és 35 ország 400 indulója várja a rajtot. A táv, amit meg kell tenni 8540 kilométer, és a futamon Győzike is ott lesz. Ma reggel jelentették be a futam hivatalos útvonalát. A 16 napig tartó verseny minden eddiginél keményebb lesz.

Újra indul a Flúgos Futam

Újra indul a Flúgos Futam 2009. augusztus 15-én rendezték meg a Magyar Flúgos Futamot, amely sorozattá növi ki magát. Akkor a Fóti Gyermekvárost támogatta, közel 1.500.000 forint értékben sikerült ajándékokat adni a gyermekeknek, és élményekben gazdag napot nyújtania a Balaton fővárosában, Siófokon. A nagy sikeren felbuzdulva, 2009 szeptemberében, néhány lelkes fiatal komoly döntést hozott. Célul tűzték ki, hogy szakmai tapasztalataikat és kapcsolataikat bevetve, 2010 tavaszára a mókás rendezvény keretein belül, a Magyar Gyermekmentő Alapítványnak egy mentőautót hoznak össze, mely Győr városában fog segíteni kicsiken és nagyokon egyaránt.

1. oldal / 3

Balaton Balatoni szállás Szépségverseny Miss euBalaton  2011 Balatoni programok Fesztivál Balaton Sound Balatoni képek Bulvár EFOTT Balatoni rendezvények Sport SZIN Balatoni hírek Hegyalja Balaton víz Hírek Szörf Vitorlázás VOLT Webkamera Menetrendek Balatonfüred Siófok Lelle Fonyód Tihany Verseny Badacsony Bor Túra Vonat Szabadidő Kerékpár