2017. November 19., Vasárnap

Útvonal: Fesztiválok VOLT Sopronba érkezik a Slayer, Damien Rice, a Sigma és a GusGus is

Sopronba érkezik a Slayer, Damien Rice, a Sigma és a GusGus is

Sopronba érkezik a Slayer, Damien Rice, a Sigma és a GusGus isHűen a „legjobb közepes-méretű európai fesztivál” címhez már látszik, hogy a Telekom VOLT Fesztivál 2016-ban is nagyot alakít: az Iron Maiden és Wiz Khalifa mellé most újabb nagyágyúkat jelentettek be.

Jön a világ leghíresebb metál bandája, a Slayer, először szerepel magyar közönség előtt a világhírű énekes-dalszerző, Damien Rice, ugyancsak először ad élő nagykoncertet a brit Sigma legénysége és sokak örömére a GusGus is visszatér a Hűség városába.

„Minden eddiginél nagyobb érdeklődés kíséri a 24. Telekom VOLT Fesztivált mind a közönség, mind a nemzetközi szakma részéről” – állapítja meg Fülöp Zoltán, az egyik fesztiválalapító. „Ez részint a VOLT tavalyi sikerének, részint a nagy európai elismerésnek, részint a már publikus line-upnak köszönhető. Természetesen kollégáinkkal együtt gőzerővel dolgozunk az idei fesztiválon és azt reméljük, néhány héten belül újabb világsztárokról adhatunk hírt” – teszi hozzá Lobenwein Norbert, a másik főszervező.

A világ talán leghíresebb trash metal zenekara, a 35 éves fennállását ünneplő Slayer tehát végre Sopronban is megmutatja, miért is tartják őket az egyik legjobb koncertzenekarnak. Pályafutásukat egyaránt színesítette Grammy-díj, a dalszövegeket és a borítókat érintő botrányok vagy épp viharos ki- és visszalépések dobos fronton, de sikerük a három évtizeddel ezelőtti Reign in Blood lemez óta töretlen. Az alapító-gitáros Jeff Hanneman 2013-as halála óta tavaly jelentkeztek először új lemezzel. A 2016-os Telekom VOLT Fesztivál talán legsűrűbb és legvadabb koncertjére számíthatunk a Slayertől.

Sopronban láthatja először a magyar közönség a világhírű énekes-dalszerzőt, Damien Rice-t, aki már 2002-es debütáló szólólemezével bebizonyította, hogy a legfontosabb kortárs dalszerzők közt a helye. Érzelmes, gyönyörű zenéjét hallhattuk a Közelebb (Closer) című filmben is, de 2006-os második lemezét követően nyolc évig nem adott ki új saját albumot. A csendet két éve törte meg, a sztárproducer Rick Rubinnal rögzített My Favourite Faded Fantasy lemez egyszerre csodálatos és megható a gyönyörűen felépített és hangszerelt balladáknak és a magával ragadó szövegvilágnak köszönhetően. Június 29-én a Telekom VOLT Fesztiválon erről mindenki meggyőződhet, személyesen is.

Két leeds-i elektronikus zenész, producer és DJ duója a Sigma, mely az utóbbi öt évben szerzett magának nemzetközi hírnevet. Dallamos, pörgős és fülbemászó indulóikkal – mint például a két évvel ezelőtti gigasláger Nobody To Love és a Changing - küzdötték fel magukat a drum'n'bass élvonalába. A műfajt képviselő legjelentősebb kiadóknál jelennek meg munkáik, miközben nagyhírű pályatársaikkal közreműködnek és turnéznak együtt. Olyan előadók számaiból készítettek népszerű átiratokat, mint Kanye West, Ellie Goulding, Eric Prydz vagy a Groove Armada. Decemberben megjelent első nagylemezükkel és egy elképesztő élő műsorral érkeznek a Telekom VOLT Fesztiválra.

Igényes, egyedi dinamikájú és csábító atmoszférájú munkáik húsz éve tartják mozgásban a nem mindennapi, elgondolkodtató elektronikára fogékony rajongókat. A reykjavíki zenei kollektíva karrierje a világ egy eldugott szegletéből indult, de zenéjüket sikerült eljuttatniuk a világ minden tájára, pályafutásuk alatt kilenc stúdióalbumot és egy koncertlemezt készítettek. A zseniális Gus Gus legújabb munkája, a Mexico két évvel ezelőtt jelent meg. Fellépésük nem csak az elektronikus zene rajongóinak kötelező.

Slayer: https://www.youtube.com/watch?v=yjb0j9l1sz4

Damien Rice https://www.youtube.com/watch?v=FnzHOsiaJns

Sigma live https://www.youtube.com/watch?v=oAeotgCHL3E

GusGus https://www.youtube.com/watch?v=K703vlIgens

Jegyelővétel: www.volt.hu

Balaton Balatoni szállás Szépségverseny Miss euBalaton  2011 Balatoni programok Fesztivál Balaton Sound Balatoni képek Bulvár EFOTT Balatoni rendezvények Sport SZIN Balatoni hírek Hegyalja Balaton víz Hírek Szörf Vitorlázás VOLT Webkamera Menetrendek Balatonfüred Siófok Lelle Fonyód Tihany Verseny Badacsony Bor Túra Vonat Szabadidő Kerékpár

Share/Save/Bookmark ?>?>