2018. December 15., Szombat

Útvonal: Fesztiválok VOLT Elfogytak a bérletek a VOLT-ra!

Elfogytak a bérletek a VOLT-ra!

VOLTA VOLT Fesztivál történetében először fordult elő, hogy az első nap estéjén elfogyott a kiadható 15 ezer bérlet. Mostantól csak napijegyet lehet venni, de érdemes is, hiszen soha ilyen erős nemetközi felhozatala nem volt a fesztiválnak. Ma például a Primus és a SUM41, a House of Pain és Dub FX lép fel a fesztiválon, s a hazai vonalat a Tankcsapda erősíti az uniós elnökség záróbuiján, ahol a tegnapi napon Schmitt Pál köztársasági elnök több órán át fesztiválozott.

A VOLT első napján Schmitt Pál köztársasági elnök is meglátogatta a Sopronban fesztiválozókat. Megkóstólta a soproni borokat, csocsózott a fiatalokkal és – az eredeti programtól eltérően – több, mint két órán át sétált a fesztivál szervezőinek társaságában. Nagy ovációval fogadták a 26 országból érkezett vendégek az Európa Kempingben, ahol a résztvevőkkel a saját nyelvükön csevegett.


A VOLT első napján 21 ezren látogattak a fesztiválra, s a rendezvény történetében először, a kiadható 15 ezer bérlet elfogyott. Napijegyek azonban még kaphatók.

Címkék: fesztivál | Sopron | VOLT

Balaton Balatoni szállás Szépségverseny Miss euBalaton  2011 Balatoni programok Fesztivál Balaton Sound Balatoni képek Bulvár EFOTT Balatoni rendezvények Sport SZIN Balatoni hírek Hegyalja Balaton víz Hírek Szörf Vitorlázás VOLT Webkamera Menetrendek Balatonfüred Siófok Lelle Fonyód Tihany Verseny Badacsony Bor Túra Vonat Szabadidő Kerékpár

Share/Save/Bookmark ?>?>