2017. November 20., Hétfő

Útvonal: Fesztiválok VOLT A Wellhello és a Halott Pénz jegyzi a VOLT himnuszát

A Wellhello és a Halott Pénz jegyzi a VOLT himnuszát

A Wellhello és a Halott Pénz jegyzi a VOLT himnuszátNem kell jósnak lenni ahhoz, hogy előre lássuk: a dal és a klip minden kétséget kizáróan az idei nyár egyik legnagyobb slágere lesz. Garancia erre az alkalmi alkotó csapat,

az utóbbi idők legsikeresebb két produkciója, a Wellhello és a Halott Pénz, illetve a javarészt a Telekom VOLT Fesztiválon játszódó videóklip, amely sokak számára az év legboldogabb pillanatait idézi.

Emlékszem, Sopronban címmel megszületett a Telekom VOLT Fesztivál himnusza, a Halott Pénz és a Wellhello közös szerzeménye. A dalt illusztráló filmet a Blind Média csapatának köszönhetjük. A mű itt látható és hallható: https://youtu.be/2SAAXj8dRho

A Halott Pénz pár hónappal ezelőtt örömmel fogadta a VOLTosok felkérését. Dávid volt az első, akinek szájából elhangzott az a fél mondat, amelyet sok ezren fognak énekelni idén nyáron: “Emlékszem, Sopronban”

Marsalkó Dávid: “Nem volt ismeretlen a közös munka se Tomival, se Diazzal, és a fesztiválhangulat feldolgozása se volt idegen számunkra. Rengeteg fesztiválon lépünk fel idén is, amik közül a VOLT abszolút az egyik nagy kedvencünk. Megtisztelő volt eleget tenni ennek a felkérésnek, és biztosan emlékezetes lesz majd élőben előadni Sopronban.

Járai Márk, a Halott Pénz énekese idén szólóban is bemutatkozik a VOLTon, ahol meglehetősen otthonosan mozog: Győriként életem első fesztivál élménye a 2004-es VOLT volt, és eszméletlen érzés, hogy azon túl, hogy Sopronban nagyszínpados fellépőként lehetünk ott, még a fesztivál himnuszának írására is felkértek minket. A dal szerintem teljesen passzol a Lővérek romantikájához, illetve az ottani bulihangulathoz, és remélem, hogy élőben is jól fogadja majd az ottani közönség.”

A Wellhello két elnökétől köztudottan nem idegen a fesztiválozás életformája, a VOLT pedig pláne nem az...

Fluor Tomi: "Engem alapvetően elvarázsolt a fesztiválos miliő és egész évben a nyarat várom, aminek a VOLT mindig az egyik csúcs pontja. Rengeteg emlékünk van, amiket jó volt felidézni és persze a klipet is ezért érzem hatásosnak, mert a bulis bevágásoktól azt érzem, hogy azonnal mennem kell és tombolnom kell. Remélem, ezt így érzi majd a közönség is."

Diaz:"Nagyon élveztem a munkát, végre élesben is használhattam az új szintimet, amit egyébként a 80-as években gyártottak és borzasztóan nehéz volt megszerezni. Dávid és Márk is profin helyt állt, többször dolgoztunk már együtt, szóval a helyzet maga nem volt új, de kedveljük a srácokat és öröm velük közösködni. Ahogy Tomi, úgy én is egyből éreztem a boogie-t a lábamban és legszívesebben már most elindulnék Sopronba."

A VOLT szervezői régóta dolgoznak együtt a Blind Media csapatával. Nekik köszönhetőek azok az aftermovie-k, amelyek láttán egész évben rajongók tízezrei vágynak vissza Sopronba. Természetes, hogy a VOLT himnuszának videóklipjét is ők készítették.

Pallag Péter: "Több éve gyűlnek már nálunk a VOLT-on rögzített pillanatok, így eleve adott volt egy erős filmes alapanyag a fesztiválhangulathoz. Ehhez megkaptuk a dalt, ami maximálisan passzol ezekhez a soproni emlékekhez, és Derzsy András rendező barátommal közösen forgattunk egy trükkös image részt a srácokkal, hogy még egy kis plusz lendületet adjunk az egész koncepciónak. Az itt használt kis bolygó látványvilágához a VOLT kör alakú logója adta az inspirációt."

A VOLT szervezői számára nem volt kérdéses, hogy a Halott Pénzt és a Wellhello-t kérjék fel az idei himnuszhoz.

Lobenwein Norbert, főszervező: “A Halott Pénz és a Wellhello karriertörténetéhez hasonlóval még nem találkoztam, és egészen bámulatosnak tartom. Tavalyi ilyenkor a Wellhello-nak még egy dalát se ismertük, ma pedig ők is és a Halott Pénz is főműsor idős fellépők a VOLT Nagyszínpadán és az ország legnagyobb klubjait töltik meg, szinte naponta. Az ő sikerük igazi példa lehet sokak számára: hiteles, profi produkciók, frappáns és szellemes szövegekkel, sok munkával. Nagyon megtisztelő, hogy azonnal igent mondtak a felkérésünkre és ők jegyzik a VOLT himnuszát 2015-ben, annak pedig külön örülök, hogy Dávidék az egész VOLT ideje alatt Sopronban maradnak és velünk fesztiváloznak majd.”

Fülöp Zoltán, főszervező: “A VOLT a kezdete óta az eklektikáról szól. Éppen csak befejezi a koncertjét Slash vagy a Motörhead, máris érkezik David Guetta vagy a Wilkinson. Biztosra veszem, hogy a VOLT himnuszát jegyző két csapat, a Wellhello és a Halott Pénz nagyszínpados koncertjén nem csak csordultig telik a huszonötezres küzdő terünk, de hatalmas élményre is számíthatunk tőlük. Olyanra, amire emlékezni fogunk… A Halott Pénz koncertjén egyébként tényleg lesz valami látványos a levegőben: egyszerre 10.000 darab lufit engedünk a magasba a rajongók segítségével.”

Címkék: VOLT

Balaton Balatoni szállás Szépségverseny Miss euBalaton  2011 Balatoni programok Fesztivál Balaton Sound Balatoni képek Bulvár EFOTT Balatoni rendezvények Sport SZIN Balatoni hírek Hegyalja Balaton víz Hírek Szörf Vitorlázás VOLT Webkamera Menetrendek Balatonfüred Siófok Lelle Fonyód Tihany Verseny Badacsony Bor Túra Vonat Szabadidő Kerékpár

Share/Save/Bookmark ?>?>