Halételek sorával, finom borokkal, horgászversennyel, sétahajókázással, vásári forgataggal és szórakoztató programokkal várja vendégeit Szigligeti Turisztikai Egyesület szervezésében a már hagyományosnak számító VI. Szigligeti Süllőfesztivál az október 22-23-i ünnepi hétvégén.Az évszaknak megfelelően öltőzve ősszel is lehet gasztronómiai fesztiválokra járni, főleg, ha olyan szép helyen rendezik, mint a Szigligeti strand, ahol evés-ivás közben a gyönyörű őszi tájat is megcsodálhatjuk. Talán ez is az egyik oka annak, hogy a Balaton legnépszerűbb főszezon utáni rendezvényének számít a Süllőfesztivál.
A 2006 óta megrendezésre kerülő fesztivál a kezdetektől több ezer embert vonz a városba, ahol a nem csak süllőből készült halételek és helyi ételkülönlegességek mellett Szigliget legjobb borait is megkóstolhatjuk, ami talán egy kicsit fel is melegíti az embert. Emellett kézműves vásár, a strandszínpadon gyerekműsorok, folklór és könnyűzenei programok szórakoztatják a vendégeket.
A rendezvény szombat reggel 7-kor horgászversennyel kezdődik, míg a színpad a 13 órai megnyitóval népesül be. Ezt követően kerül sor az Esterházy Fesztivál Zenekar, majd a Kinizsi Táncegyüttes népzenei egyvelegére, amit a Pico Jazz Band, valamint társastánc-bemutató, gyermek- és színházi műsorok követnek, azon felül bál is lesz a fesztivál első estéjén.
Vasárnap a Tapolcai Fúvós Együttes, a Kalimutu Jazz Band, és a magyar kultúrát és hagyományőrzést hirdető Kiss Kata Zenekar lép fel, 18.30-kor pedig tűzijátékkal zárul a fesztivál.
Mindkét napon menetrendi hajójárat indul a Süllőfesztiválra. Erről, a fesztivál részleteiről, ezen kívül finomabbnál finomabb halételek fényképes receptjeiről a www.sullofesztival.hu oldalon tájékozódhatnak az érdeklődők.





A bejegyzések késleltetve jelennek meg, mert azokat moderátoraink ellenőrzik!