2018. Augusztus 20., Hétfő

Útvonal: Fesztiválok Sziget Bréking! P!nk jön a Szigetre

Bréking! P!nk jön a Szigetre

SzigetFriss hír érkezett a Sziget háza tájáról: Alecia Beth Moore is fellép kedvenc fesztiválunkon. Ha valakinek erről a névről nem ugrik be egyből a világ egyik legsikeresebb énekesnője,

annak segítségül: ő nem más, mint P!nk, aki az idei Sziget Mínusz egyedik napjának lesz a szupersztárja.

A háromszoros Grammy-díjas P!nk napjaink egyik legsikeresebb női előadója, 2000-ben megjelent debütáló albuma óta már több mint 60 millió eladott lemezzel büszkélkedhet. 2013-as The Truth About Love-ból világszerte több mint 7 millió példányt adott el. Az énekesnő ezután egy időre visszavonult, azonban 2016-ban újra stúdióba ment és elkezdett dolgozni hetedik lemezén. Ennek első dala a Just Like Fire volt, ami az Alice Tükörországban című Disney film zenéje is egyben. És bár 2016 karácsonyán életet adott második gyerekének, P!nk nehezen bírja éneklés nélkül: a minap látott napvilágot Sia-val közös daluk, a Waterfall. A hírek pedig arról írnak, hogy idén jön a P7, azaz a hetedik album. Csupán néhány koncertet jelentett be 2017-re a kisugárzásáról és legendás élő fellépéseiről ismert szupersztár, és kevés idei koncertjének egyike pont Budapesten lesz, augusztus 9-én, a Sziget Nagyszínpadán.

P!nk: https://www.youtube.com/watch?v=5Nrv5teMc9Y

Balaton Balatoni szállás Szépségverseny Miss euBalaton  2011 Balatoni programok Fesztivál Balaton Sound Balatoni képek Bulvár EFOTT Balatoni rendezvények Sport SZIN Balatoni hírek Hegyalja Balaton víz Hírek Szörf Vitorlázás VOLT Webkamera Menetrendek Balatonfüred Siófok Lelle Fonyód Tihany Verseny Badacsony Bor Túra Vonat Szabadidő Kerékpár

Share/Save/Bookmark ?>?>