2017. November 19., Vasárnap

Útvonal: Belföld És a többi... Hattyúkat gyűrűztek a Balatonnál

Hattyúkat gyűrűztek a Balatonnál

BalatonA kétnapos Hattyú Road Show keretében tizenegy helyszínen összesen 59 hattyút gyűrűztek meg a Balaton körül augusztus 8-án és 9-én.

Ez volt azonban idén a második Hattyú Road Show a Balatonon, hiszen a tavalyi rendezvény sikerén annyira felbuzdultak a szervezők, hogy hagyományt kívánnak teremteni azzal, hogy szórakoztató formában, nyilvánosan gyűrűzik meg a Balaton emblematikusnak számító állatát. Idén többek között Balatonfüred, Révfülöp, Badacsony, Keszthely, Zamárdi és Siófok adott helyet az akciónak.

A turistalátványosságnak is beillő eseményre a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Szakembereinek szervezésében került sor, amit előre is meghirdettek, hogy a madárbarátok, főként a szépséges bütykös hattyúk szerelmesei is részesei lehessenek a nem mindennapi látványnak. A gyűrűzés célja elsősorban a volt, hogy a civil szervezet szakemberei minél többet megtudhassanak a madarakról és szokásaikról, de eközben persze lehetőség nyílt az ismeretterjesztő előadásokra is. Emellett az érdeklődők magában a gyűrűzés folyamatában és a nagytestű állat befogásában is segédkezhettek.

A gyűrűzés abban segít, hogy az állatok újabb befogása nélkül, akár távcsővel vagy szabad szemmel is azonosítani lehessen az egyes egyedeket.  A madarászok így ez alkalomma a frissen meggyűrűzött hattyúkon kívül még 66, már gyűrűvel rendelkező madár számát tudták leolvasni.

Az Egyesület 1993 óta használja ezt a különleges azonosítási technikát, az elmúlt közel egy évtizedben 2017 példányt jelöltek meg. Azóta Magyarországon gyűrűzött madárral találkoztak már Horvátországban, Szerbiában és Ukrajnában is.

Címkék: Balaton | hattyú

Balaton Balatoni szállás Szépségverseny Miss euBalaton  2011 Balatoni programok Fesztivál Balaton Sound Balatoni képek Bulvár EFOTT Balatoni rendezvények Sport SZIN Balatoni hírek Hegyalja Balaton víz Hírek Szörf Vitorlázás VOLT Webkamera Menetrendek Balatonfüred Siófok Lelle Fonyód Tihany Verseny Badacsony Bor Túra Vonat Szabadidő Kerékpár

Share/Save/Bookmark ?>?>